Generálkivitelezés

Sokan nem is tudják, hogy mit jelent a generál kivitelezés. A generál kivitelező, vagy generál kivitelező cég a házépítés, vagy felújítás teljes munkáját elvégzi. Ez azért jelenti, például egy házépítésnél, hogy az ügyfél elképzelése szerint ugyan, de a kivitelező cég csinál meg mindent. Ők tervezik meg, ők készítik el az alaprajzot, ez után ők húzzák fel a házat, építenek ki benne mindent. Minden szükséges anyagot ők szereznek be, például nyílászárók, tapéták, kádak, stb. 


Minden szakembert igénylő feladatot ők látnak el, mivel van szakemberük erre. A kőműves munkát a saját kőművesük, a villanyszerelési munkát meg a saját villanyszerelőjük végzi el. Szerződéstől függ ugyan, de a lakberendezési munka is lehet a generál kivitelező cég dolga. A generál kivitelezés után a tulajdonos egy kulcsra kész, tökéletesen kialakított, felújított, megépített, átalakított házba/lakásba fog belépni, ahova már csak a kis csomagjait kell vinnie. 


A generál kivitelezésnek számos előnye van. Aki újított már fel lakást hagyományos módon, az tudja, hogy mennyi időt kell ráfordítani. Először is kell keresni megfelelő szakembereket. Vegyük úgy, hogy négyet keresünk. Végig kell bogarászni az internetet, hogy a közelünkben kik foglalkoznak ilyennel. Utána el kell olvasni az ajánlásokat, hogy ezek valóban jó szakemberek-e vagy sem. Nem árt körbe kérdezni ismerősöknél, akiknél volt felújítás, hogy ők kit ajánlanak. Ha ez meg van, akkor utána lehet felvenni velük a kapcsolatot. 


Ez után minden emberrel, egyesével meg kell beszélni, hogy mit szeretnénk, mennyiért vállalná el, és mikor ér rá. Itt különösen figyelni kell arra, hogy például a festési munkálatok ne előzzék meg a villanyszerelési munkálatokat, hiába ér rá hamarabb a festő, mint a villanyszerelő. Ha minden el van rendezve, akkor utána folyamatosan ellenőrizni kell, hogy a munkások jól végzik-e a munkájuk. 

Ez rosszul hangzik ugye? Ezzel szemben, a generál kivitelezés pofon egyszerű: keressünk egy jó céget, felvesszük vele a kapcsolatot, elmondjuk terveinket, kapunk egy árajánlatot, és már el is kezdődhet a munka. A cég munkatársai majd egymás között elintézik, hogy mikor mit csinálnak – ráadásul mivel egy cég, ők tudnak párhuzamban is dolgozni. Sokkal jobban hangzik ugye? 


A generál kivitelezővel készített, vagy felújított gáz sokkal gyorsabban kész lesz, mint a hagyományos módon. Nem kell folyamatosan figyelni, hogy a szakemberek hogy dolgoznak, mivel a generál kivitelező garanciát vállal a munkájukra, így biztosítva vagyunk afelől, hogy ha el is rontanak valamit, akkor kijavítják. Jó megoldás ez azoknak, akiknek nincs arra idejük, hogy napokat az életükből a lakás felújításra áldozzanak – vagy szimplán csak nem akarnak. Azoknak is jó lehet továbbá, akik például külföldön élnek, de haza költöznének, ezért először építettnek egy saját házat. A generál kivitelező kulcsra készen adja át a házat, így oda már csak be kell költözni. 


Ahogy mi is tesszünk. Cégünk vállal generál kivitelezést is. Előnyünk, hogy mi csak saját munkavállalókkal dolgozunk. Sok cég csinálja azt, hogy ha van épp aktuális munkájuk, akkor gyorsan keresnek ideiglenes munkásokat, vagy más cégektől bérelnek. Szerintünk azért jobb, ha saját dolgozóink vannak, mert ők már régóta ismerik egymást, tudnak egymással jól, és hatékonyan dolgozni. Illetve így nem kell attól félni, hogy egyszer csak lelép egy szaki, és nincs, ki megcsinálja a munkáját. A mi dolgozóink régóta nálunk dolgoznak, jól ismerik egymást, és összehangoltan tudnak dolgozni. Nálunk csak olyan szakember dolgozhat, aki profi, jó szaktudása van, és régóta dolgozik a szakmában, rutinos. 


Mi a tervezés pillanatától jelen vagyunk: segítünk mindent kitalálni, átgondoljuk, felvázoljuk a lehetőségeket, segítünk mindenben. Végig visszük az egész házépítést, vagy lakás felújítást, és önnek kulcsra készen adjuk át a kulcsot. Munkánkra teljes garanciát adunk, mert tudjuk, hogy ez nagyon fontos. Bármi, bármikor elromolhat, de mi készek vagyunk minden problémát megoldani. Az első találkozó alkalmával, amikor már fixek a tervek megegyezünk egy konkrét, kedvező árban, és ahhoz tartjuk magunkat a végéig. Nálunk nem kell attól félnie, hogy vajon mennyibe fog kerül a felújítás. Válasszon minket, hogy stressz mentesen, könnyen és gyorsan az új lakásába költözhessen. 


E-bevallás.hu Kft. - Adószakértő és Könyvelő Iroda

Tudunk önnek segíteni, hogy a könyvelése szakmailag hibátlan, a hatályos törvényeknek megfelelő legyen.

Kreutz Szilvia, az E-bevallás.hu Kft. ügyvezetője, az Adószakértő és Könyvelő Iroda szakmai vezetője a PM által regisztrált mérlegképes könyvelői, társadalombiztosítási ügyintézői és pénzügyi-számviteli ügyintézői végzettséggel valamint több éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, mindez garancia a szakszerű munkavégzésre.

xGen Network

NOVÁK INTERIOR DESIGN

Több, mint 15 éves tapasztalattal és garanciával biztosítjuk ügyfeleink részére a kiváló minőségű szolgáltatást Pest megye egész területén.

Lakásfelújítás, szobafestés, irodák, intézmények, lépcsőházak festése Budapesten és környékén! Rövid határidővel, precíz munka, garanciával!

ColorFix Gold - Molnár Attila festő - Szobafestő

Lakásfelújítás, szobafestés, irodák, intézmények, lépcsőházak festése Budapesten és környékén! Rövid határidővel, precíz munka, garanciával!

Tőlem a legjobb szolgáltatást kapják, korrekt áron, pontos határidővel! Várom szíves érdeklődését akár email címemen akár telefonszámomon keresztül a nap bármely szakaszában hétvégén is! Budapesten és környékén vállalok kedvező áron szobafestést a megrendelő igényei alapján.